Üzleti filozófiánk

Cégünk nem pusztán hardvert vagy szoftvert szállít, hanem informatikai problémákhoz, feladatokhoz, szolgáltatásokhoz nyújt komplex megoldásokat.

Bővebben

Edward Snowden, az amerikai kémbotrány kirobbantója szerint nagy hiba, ha valaki a Dropbox nevű online tárhelyet választja az adatai tárolására, mert az „a magántitok ellensége”. A korábban a kémszervezetnek dolgozó férfi szerint egyértelmű jele ennek például az is, hogy a Dropbox 2014 áprilisában a korábbi amerikai külügyminisztert, Condoleezza Rice-t is az igazgatótanács tagjának választotta.

dropbox hacked

„Rice korábban a Stellar Wind nevű kémprogramot is felügyelte, és nagyszerű ötletnek tartotta, így kimondható, hogy nincs sok olyan hivatalnok, aki nagyobb ellensége lenne a személyes adatoknak és a magántitoknak. Az, hogy a Dropbox igazgatótanácsának tagjává választották, egyértelművé teszi a helyzetet” – mondta Snowden a Guardiannek adott interjújában.

Snowden szerint a felhő alapú adattárolást kínáló cégeknél be kellene vezetni a nulla tudás alapelvét, vagyis a tárolást végzők olyan titkosítással kéne elmentsék a hozzájuk érkező adatokat, hogy ők maguk se tudják, mit is tárolnak. „Csak akkor tudják majd biztosan megvédeni az adatokat, ha a feltöltő engedélye nélkül ők sem tudják elemezni vagy manipulálni azokat” – vélekedett Snowden.

Az exkém szerint a Spideroak nevű alkalmazást érdemes inkább használni, mert ők ugyanazokat a feltételeket adják, mint a híresebb Dropbox, viszont eleve úgy építették ki az adattárolási struktúrát, hogy a hatóságok csak akkor férnek hozzá az adatokhoz, ha a felhasználót a bíróság kötelezi a kódkulcs átadására. Vagyis a legnagyobb előny az, hogy a nyomozók csak úgy férnek hozzá a dolgainkhoz, hogy arról mi is tudunk.

A 2006-ban alapított Spideroaknál használt megoldás lényege, hogy az adatokat feltöltés közben titkosítják, vagyis azok már kódoltan érkeznek meg a cég szervereire, így a cég állítása szerint náluk még akkor se tudná visszafejteni a feltöltést senki, ha akarná. A biztosíték az az extra hosszú digitális kulcskód, amit csak a felhasználó ismer, és ami nélkül az adatokhoz csak komoly erőforrás-ráfordítással lehet hozzáférni. A cég 2 gigabájt tárhelyet ingyen ad, évi 100 dollárért (23 ezer forintért) 100 gigabájt jár.

Forrás: www.index.hu

De egy Magyar alternatívát is tudok ajánlani névszerint a Tresorit nevű alkalmazást. Mi a Tresorit technológiai előnye? Lássuk nagyvonalakban:

Az már az NSA-botrányokat megelőzően is egyértelmű volt a szakértők számára, hogy a neten a biztonság lesz a következő meghatározó irány, a Tresorit pedig a saját fejlesztésű, szabadalmaztatott titkosítási technológiájával és a megosztható, kliens-oldali titkosítással világviszonylatban is élen jár a felhős tárhelyek között.

A TRESORIT FELHASZNÁLÓI BIZTOSAK LEHETNEK BENNE, HOGY AZ ADATAIKHOZ NEM FÉR HOZZÁ SEMMILYEN ADMIN, SEMMILYEN HACKER VAGY AKÁR BÁRMILYEN KORMÁNYZATI SZERVEZET - MÉG AKKOR SEM, AMIKOR MEGOSZTJÁK, VAGY MOBIL ESZKÖZEIKKEL SZINKRONIZÁLJÁK A FÁJLJAIKAT.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a cég által tavaly december 11-én 25.000 dolláros összdíjazással kiírt Hacking Challenge, amelyben mostanra közel ezer regisztráló próbálkozik feltörni a rendszerüket. A támadások folyamatosan érkeznek a világ minden pontjáról, olyan egyetemekről mint az MIT, a Stanford vagy a Princeton, de céges whitehat hackerekkel is büszkélkedhetnek, például a Vodafone-tól vagy a Tata Consultingtól.

Természetesen a Tresoritot azóta sem sikerült feltörnie senkinek. "Bízunk a rendszerünkben, ami a tavaly áprilisi indítás óta állja a hackerek támadásait"- mondja Lám István, a cég CEO-ja és alapítója. "Hatalmas igény van a termékünkre üzleti és jogi tanácsadó cégek, egészségügyi, biotechnológiai vagy építőipari vállalatok oldaláról. A felhasználók szigorúan szeretnék kontrollálni és védeni a saját adataikat, ugyanakkor szükségük van arra is, hogy ezeket biztonságosan megoszthassák a külső partnereikkel és online együttműködhessenek a cégen belül is." - teszi hozzá Lám.

A TRESORIT SIKERÉNEK KULCSA LEHET A DESIGN-FÓKUSZÚ SZEMLÉLET, AMIVEL KIEMELKEDŐ PÉLDÁT MUTATNAK ITTHON.